A Luan by Lucia divatháznál jártam

Forrás: www.facebook.com/LuciaFashionAcademy/

 

Nemrég a Lucia Divatakadémia nyílt napján jártam. Hogy jutottam el oda?
Mindig vágytam rá, hogy betekinthessek egy híres divatház kulisszái mögé. Magyarországon a divatszakmában talán nincs is más hasonló sikeres vállalkozás, mely ilyen nagy múltra tekint vissza, mint. a Lucia Divatház. S. Hegyi Lucia munkáját már évtizedek óta követem, neve egyet jelent a kortalan divattal, a luxusminőséggel és a kézműves értékek megőrzésével. Nagyon megörültem, amikor olvastam róla, hogy ez alkalommal bárki regisztrálhat (korlátozott létszámban), aki érdeklődik a divatipar és a képzések iránt. Néhány évtizeddel már elkéstem, hogy világhírű divattervezői karriert építsek, de azért megragadtam az alkalmat, hogy pár órára beléphettem fiatalkori álmaim helyszínére.

A Divatház a holisztikus személetet hirdeti és ennek szellemében működik. Ez azt jelenti, hogy ügyfeleiknek a harmonikus külső mellett a belső harmónia megteremtéséhez is segítséget nyújtanak, hiszen a kettő együtt szükséges a pozitív átalakuláshoz.
Ugyancsak a holisztikus alapelvek szerint folyik az oktatás a Lucia Divatakadémián is, melyet 2012-ben alapítottak. Az intézmény a legújabb piaci igényeket követve, gyakorlati jellegű kurzusokkal támogatja a hazai divatszakember utánpótlást. Az oktatás során előtérbe helyezik a személyiséget, az egyéni beállítottságot.

Forrás: www.facebook.com/LuciaFashionAcademy/

Az elegáns belvárosi épületben, családias légkörben, S. Hegyi Lucia személyesen fogadott minket, látogatókat. A tervezőnő lánya, Sümeghy Claudia – akivel pár éve már együtt vezetik a vállalkozást, – bemutatta az induló képzéseket.
Elhangzott, hogy csak annak javasolják a kurzusokat, akinek tényleg szíve vágya a divatszakma, és a “csillogó” oldala mellett a pálya nehézségeit is el tudja fogadni. Ennek kiderítésére szolgál az orientációs hét, ahol minden jelentkező betekinthet a kulisszák mögé, tesztelheti képességeit, és ez alapján eldöntheti, hogy valóban neki való-e például a divattervezés vagy éppen a stylist munka.

Az előadások szünetében megnézhettük a Divatház varrodáját, ahol a csodás ruhaköltemények is készülnek, valamint a hallgatók rajzolni tanulnak és megismerkednek a szabás-varrás fortélyaival.

A Divatrajz kurzuson minden korosztály képviselői megfordulnak, van, aki egyetemi felvételire készül, és van, aki hobbiból, kikapcsolódás céljából választja a rajztanulást. Látva a bemutatott munkákat, kedvet kaptam én is, hogy újra ceruzát fogjak. A lelkesedés már megvan, és ez a tanfolyam biztos, hogy sokat lendítene a rajztudásomon!

A varrodában, miközben megcsodáltuk a gyakorló mintadarabokat, megtudtuk, hogy itt bizony szigorú elvárások vannak a divattervező hallgatókkal szemben. Az Akadémia nem engedheti meg magának, hogy olyan fiatalok hagyják el az “iskolapadot”, akik nincsenek alaposan felkészítve a szakma kihívásira. Aki itt tervezést tanul, nemcsak professzionális divatrajzokat készít, de meg kell ismernie az előkészítés és a gyártás teljes folyamatát, valamint meg kell tanulnia modellezni és varrni is. Sőt, – ami nekem nagyon tetszett, – a varrás műveleteit olyan szinten be kell gyakorolni, hogy gyors is legyen, ezt időméréssel ellenőrzik és naplózzák. Hiszen egy mai tervezőnek a művészi szárnyalás mellett a gazdaságosság szempontjait is figyelembe kell vennie.
A Couture kurzuson elsajátítják a résztvevők a méretes ruhakészítés fortélyait és a kézműves technikákat is.

Az üzleti témakörök iránt érdeklődők számára is nagyon változatos, a hazai képzések között hiánypótló a kínálat: külön tanfolyam van a luxusmárka-építés és a personal branding iránt érdeklődőknek. Mivel már tanultam marketinget, a haladó szintű Divatmarketing keltette fel a figyelmemet, ami speciálisan a divat-üzletággal foglalkozik.
A képzések valóban gyakorlat-orientáltak, és sokat tapasztalt, elismert oktatók adják át tudásukat a jövő nemzedéknek. Ráadásul még egyedi tanrend keretében is van lehetőség tanulni.

                                                                                      Fotó: saját

Ahogyan a Lucia Divatházban a megrendelők, ugyanúgy az Akadémián a hallgatók is megtapasztalhatják, hogy itt minden az egyéni igényekről és az egyéniség kibontakoztatásáról szól.
Nekem ez a látogatás nagyszerű élmény volt, inspiráló környezetben. Ha ma lennék pályakezdő fiatal, szívesen kezdeném náluk a tanulmányaimat, de még most is találtam olyan kurzusokat, amik hasznosak lehetnek a vállalkozásomhoz. 
Még egyszer köszönöm a lehetőséget!

 

 

Regisztrálj az IdaStyle.hu oldalon, és küldök havi 1-2 e-mailt az új blogcikkekről, ingyenes és megvásárolható szabásmintákról, varrási ötletekről és tanfolyamokról.

Elérhető vagyok itt is:    Facebook     Instagram     Pinterest

 

Jelen blog és az idastyle.hu weboldal teljes tartalma a saját munkám, melyet szerzői jog véd. A nem saját képeknél feltüntetem az eredeti forrást. Az oldalon megjelent írások és fotók másolásához nem járulok hozzá. Kérlek, hogy az egész cikket oszd meg, forrással együtt. 

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!